error 404 error 404
Blog
lakásfelújítás

Személyi kölcsönből több megy lakásfelújításra, kevesebb autóra

A hitelköltségek emelkedése és a magas infláció változást hozott abban is, hogy mire vesznek fel az emberek személyi hitelt. Egyre népszerűbb a lakásfelújítás, autót viszont kevesebben vesznek hitelből.

 

Az egyre magasabbra emelkedő infláció letörése érdekében folyamatosan emelte az alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank, ez a személyi kölcsönök átlagkamatának növekedésében is megmutatkozik. Az első félévben azonban ez még nem csökkentette a keresletet, ami a K&H-nál is érzékelhető volt: a személyi kölcsönök folyósítása 13 százalékkal, 2,7 milliárd forinttal emelkedett. 

 

Az MNB adatai azt mutatják, hogy az újonnan kötött fogyasztási kölcsönök, amilyenek a személyi hitel is, állomány júliustól kezdett el csökkenni érezhetően, és ez a folyamat kitartott augusztusban is, ami ellentétes az előző évi tendenciával.

 

A K&H ügyfelei körében egyértelműen megfigyelhető a célok megváltozása: a lakásfelújítás és a tartós fogyasztási cikkek vásárlása lett népszerűbb hitelcél, míg az autóvásárlásra és a hitelkiváltásra kevésbé vesznek fel kölcsönt az emberek. 

 

Ebben az évben a K&H személyikölcsön-folyósítások 31 százalékánál a lakásfelújítás volt a cél, míg 2021-ben 29 százalék, 2020-ban pedig 23 százalékos volt az arány. Az építőanyagok, illetve a szakipari munkák drágulása ellenére a felújítási céllal felvett személyi kölcsönök átlagos összege érdemben nem változott az utóbbi években. 

 

Ezzel párhuzamosan tavaly még szerény mértékben, a legutóbbi néhány hónapban viszont látványosan csökkent az autóvásárlási céllal személyi kölcsönt igénylők aránya: 2020-ban 32, 2021-ben 29 százalékuk vette fel a kölcsönt autóra, idén 23 százalékuk. Az autók drágulása szerepet játszhat abban, hogy akik ilyen céllal igényeltek személyi kölcsönt, a múlt évhez képest 3 százalékkal nagyobb összeget, 1,8 millió forint összegű kölcsönt vettek fel. A lakásfelújítás mellett a tartós fogyasztási cikkek vásárlása tört előre a hitelcélok között. A 2020-as 11 százalékról a idénre duplájára, 22 százalékra nőtt. 

 

A hitelkiváltás ezzel szemben a tavalyelőtti 13 százalékról tavaly 9, idén pedig 8 százalékra esett vissza. Az egyéb célokra, például nyaralásra költött fogyasztási hitelek is visszaestek, a 2020-as 21 százalékos szintről a tavalyi 14, majd az idei 15 százalékra, holott a járvány lefutását követően éppen idén lehetett a korábbiaknál lényegesen szabadabban utazni és nyaralási helyszínt választani. 

 

2022-11-02
ELOLVASOM A TELJES CIKKET
autókereskedés

Mennyi most a törlesztője a 2 és 5,5 milliós személyi kölcsönnek, ha autót veszünk?

A hiteldrágulás most jobban fájhat annak, aki legalább részben ebből akarja megvenni a legnépszerűbb új vagy használt kocsikat. Tavasz óta ezek az autók már alig kerülnek többe, a kölcsön viszont annál inkább. Megnéztük, mennyi a törlesztője egy ehhez felvett 2 és 5,5 milliós hitelnek.  

 

Idén áprilisban megnéztük, hogy mekkora lenne a törlesztőrészlet, ha egy tavaly év eleji 240 ezer forintos nettó medián bérből élő meg akarja venni a legnépszerűbb magyar átlagautó Opel Astrát. Megvehetné-e a legnépszerűbb magyar új autó Suzuki Vitarát, ha az extrák nélküli alapmodellt választja? Most megismételve ezt, arra jutottunk, hogy a hitelek drágultak, de az autók nem vagy alig. 

 

Azt tapasztaltuk, hogy a legnagyobb használtautós portálon, a Hasznaltauto.hu-n, de más, hasonló oldalakon is, a legolcsóbb 2018-as, 150-170 ezer kilométert futott dízeles Opel Astra Touret tavasszal 3,4 millió forint volt, és egy hasonló paraméterű autót most is hasonló áron vehető meg. Egy Opel Astra J Sedant találtuk a legolcsóbbak között, 3 090 000 forintért és 3 299 000 forintért, tehát nem történt drágulás, sőt, inkább stagnálásnak nevezhetnénk a helyzetet, még ha a használt autók esetében nehéz is a pontos összehasonlítás. Ez nagy változás ahhoz képest, hogy korábban még szinte óránként drágultak a használtautók.    

 

Új Suzuki Vitarát extrák nélkül tavasszal listaáron 6 870 000 forintért láttuk, most, október elején 6 990 000 forintos ajánlatot találtunk extrák nélkül, tehát itt sem látunk száguldó inflációt, maximum a forintárfolyam romlásából következő költségárak épültek be az Magyarországon készülő autóba, vagy még azok se teljesen. 

 

Ez összefügghet azzal a tendenciával, amelyre például egy friss felmérés mutat rá, miszerint a legutóbbi néhány hónapban látványosan csökkent az autóvásárlási céllal személyi kölcsönt igénylők aránya: 2020-ban 32, 2021-ben 29 százalékuk vette fel a kölcsönt autóra, idén 23 százalékuk. 

 

Az autóhitelhez nem kell önerő, de mi, mint ahogyan áprilisban, most is azzal számoltunk, hogy 240 ezer forintot kereső ügyfélnek van 1,4-1,5 millió forint megtakarítása, így a használt Opelhez elég lesz neki 2 millió forint hitel. Egy 3 milliós hitel törlesztője mellett ugyanis az ügyfél már nehezen tudna megélni. 

 

A Bank360.hu hitelkalkulátorával kiszámolva ebben az esetben az MKB Midi Plus Személyi Kölcsön számára a legolcsóbb, 42 588 forintos havi törlesztőrészletet kell vállalnia, a THM nem kevés, 16,44 százalék lesz, és a teljes visszafizetendő összeg 3 066 336 forint. 

 

Ezt követi a Takarék Fix Személyi Kölcsön, 42 506 forintos törlesztővel, 16,30 százalékos THM-mel és 3 069 648 forintos teljes visszafizetendővel. A harmadik legolcsóbb az UniCredit hitele, amelynek a THM-je már 17 százalék felett van. 

 

Áprilisban a legolcsóbb személyi hitelt autóvásárlásra még 40 667 forintos havi törlesztővel, 14,36 százalékos THM-mel vehette volna fel.

 

 

Az új autó megvásárlásához az MKB Midi Plus Személyi Kölcsönnek a legkisebb a költsége, 117 118 forintos havi törlesztővel, és 16,30 százalékos THM-mel 8 432 496 forintot kell összesen visszafizetni. A második helyezett a Cofidis Fapados Kölcsöne, 117 144 forintos havi törlesztővel, 16,40 százalékos THM-mel, 8 434 368 forintot kell összesen fizetnünk. 

 

Az új autó esetében 240 ezer forintot kereső ügyfelünk csak a 120 ezer forintnál kisebb havi törlesztőjű ajánlatokat engedhetné meg magának Jövedelemarányos Törlesztési Mutató (JTM) miatt. A JTM-et a jegybank vezette be, és azt szabályozza, hogy az ügyfél nettó jövedelmének maximum hány százalékát költheti hiteltörlesztésre a különböző kölcsöntípusokban és futamidőknél.

 

Aki havi 500 ezer forintnál kevesebbet keres, az jövedelmének maximum 50 százalékát fordíthatja a havi törlesztőrészletre személyi kölcsön esetében. A bank azonban valószínűleg nem fogadná be, mert úgy látná, hogy az ügyfél nem tudna megélni havi 120 ezer forintból, ezért ez a példa csak elméleti jellegű. 240 ezer forintos nettó fizetéssel ügyfelünk nem engedheti meg magának az új autót. Tavasszal is hasonló következtetésre jutottunk.

2022-10-28
ELOLVASOM A TELJES CIKKET
anya gyermekével

Rátették még egy lapáttal a bankok, öntik az extra pénzt a babaváró hitelt igénylőkre

Hiába jelentették be a babaváró támogatás meghosszabbítását, a bankok úgy dobálják érte a százezreket, mintha év végén lejárna. Most újabb nagyágyú szállt versenybe a kedvezményes kölcsönt igénylőkért, több bank pedig meghosszabbította a lejáró akcióját.  

 

Még magasabb fokozatba kapcsolt a bankok versenye a kamatmentesen törleszthető, 10 millió forintos babaváró hitel folyósításáért. Több nagybank is meghosszabbította az eredetileg szeptember végén lejáró akcióját, ráadásként pedig az OTP is beszállt az igénylőkért folyó harcba. Így már az összes nagy hitelintézet extra pénzt kínál az ügyfeleknek abban az esetben, ha nála veszik fel a babaváró kölcsönt. A mézesmadzag jellemzően 100-150 ezer forintos egyszeri jóváírás, amiből a maximális hitelösszeg mellett is kijön akár három havi törlesztőrészlet. Van olyan bank, amelyik már 180 ezer forintig srófolta fel a kedvezményét.

A gyermekvállalás teljesítésével kamatmentéssé tehető vagy akár támogatássá átalakítható babaváró hitel már a három évvel ezelőtti indulása idején is nagyon vonzó volt, a 10 százalékos lakáshitelek és 15 százalékos személyi kölcsönök idején pedig szinte már kihagyhatatlan ajánlat. A bankoknak pedig ennyit is megér, hogy náluk ne hagyja ki az ügyfél a babavárót, amelynek a 2023-as meghosszabbítását ugyan már hónapokkal ezelőtt bejelentette a kormány, de erről azóta sem született meg a jogszabály. Ezért a bankok honlapjain és ajánlataiban nem elírás vagy megtévesztés a 2022 végi dátum, ők is a hivatalos meghosszabbításra várnak, addig viszont gőzerővel akcióznak.  

A babaváró kölcsönnel akciózó pénzintézetek sorába lépő OTP Bank egyszeri 80 ezer forintos jóváírást ígér, ha nála köt valaki szerződést. A kedvezmény 2022. november 15-ig érvényes, attól függetlenül, hogy az ügyfélnek korábban volt-e az OTP Banknál vezetett bankszámlája. Feltétel azonban, hogy a babaváró hitelt igénylőnek legalább 21 évesnek kell lennie, ami szigorúbb, mint a jogszabályban szereplő 18 éves korhatár. A jóváírás a hitelfolyósítást követő 10. napig megtörténik.

 

A CIB Bank év végéig meghosszabbította korábbi jóváírási akcióját, így az 2022. október 1. és december 31. között is érvényes. A jóváírás mértéke továbbra is 130 ezer forint, melynek a feltétele, hogy a kölcsön folyósítása megtörténjen legkésőbb 2023. február 28-ig. 

 

Az Erste Banknál 2022. április óta van érvényben az a jóváírási kedvezmény, mely akár 120 ezer forintot is jelenthet az igénylőknek. Az akciónak nincs végdátuma, visszavonásig érvényes és más kedvezménnyel nem vonható össze. Emellett Erste Max hitelkártya igénylése esetén Babaváró csomag is elérhető, mely öt bababoltban is igénybe vehető. Az akció során a szerződéskötést követő egy évben 10 százalékos visszatérítést kapnak az igénylők a vásárlások árából. 

 

A Gránit Bank tartja a kedvezményes ajánlatát, 2022. november 30-ig lehet élni a lehetőséggel. A határidőig hiánytalanul benyújtott babaváró kölcsönigénylések esetén a bank egy alkalommal 150 ezer forintot ír jóvá az ügyfél kölcsönszerződésében szereplő folyószámláján a babaváró kölcsön folyósítását követő hónap végéig. Ebből az összegből akár három törlesztőrészlet is kifizethető az 50 ezres törvényi maximummal számolva. Ehhez a folyósításnak meg kell történnie 2022. december 31-ig, illetve az OTP-hez hasonlóan itt is magasabb a minimum életkor, mint a rendeletben, 23 év.  

 

A K&H Bank szintén tartja a 2022. május 13. óta érvényes jóváírási akcióját, amely 120 ezer forintot jelenthet az igénylőknek. A jóváíráshoz a maximális 10 millió forintot kell felvenni, a jóváírásra pedig a folyósítás naptári negyedévét követő hónapban kerül sor.

 

A CIB-hez hasonlóan a Magyar Bankholdinghoz tartozó MKB Bank és Takarékbank jóváírási akciói is meghosszabbodtak, 2022. november 30-ig. Az elérhető összeg mindkét banknál 130 ezer forint, ehhez viszont legalább 9 millió forintot kell felvenni. További feltétel, hogy az akció kezdő időpontjában nem lehet az MKB Banknál és a Takarékbanknál már folyamatban lévő babaváró hiteligénylés.

 

A Raiffeisen Banknál a babaváró hiteles 120 ezer forintos jóváírási akció akár más kedvezménnyel is összeköthető, ami egy házaspárnak összesen akár 180 ezer forint plusz pénzt is jelenthet. A 120 ezer forintos jóváírás feltétele, hogy a hitelt 2022. december 9-ig igényeljék meg, és a bank 2022. december 23-ig kiállított hitelígérvény alapján folyósítsa a kölcsönt. Emellett a 2022. október 3. és december 9. között, egy éves hűségnyilatkozattal megnyitott bankszámlával a pár tagjai fejenként további 30-30 ezer forintra tehetnek szert, így összesen 180 ezer forint jóváírást kaphatnak.

 

Az UniCredit Bank kedvezménye szintén 2022. november 30-ig vehető igénybe, a jóváírás mértéke pedig szintén 150 ezer forint. Az összeget a bank a babaváró kölcsön folyósítását követő hónapban írja jóvá, feltéve, hogy az megtörténik 2022. december 31-ig. A kedvezmény feltétele, hogy az igénylő új ügyfél legyen, ami azt jelenti, hogy a hiteligénylés befogadásának időpontjában nincs UniCredit lakossági bankszámlája, vagy van ugyan, de annak szerződését 2022. szeptember 1-jén vagy azt követően kötötte. 

 

2022-10-21
ELOLVASOM A TELJES CIKKET
TOVÁBBI CIKKEK

Rátették még egy lapáttal a bankok, öntik az extra pénzt a babaváró hitelt igénylőkre

Hiába jelentették be a babaváró támogatás meghosszabbítását, a bankok úgy dobálják érte a százezreket, mintha év végén lejárna. Most újabb nagyágyú szállt versenybe a kedvezményes kölcsönt igénylőkért, több bank pedig meghosszabbította a lejáró akcióját.  

 

2022-10-21