A KHR negatív lista (ami a köznyelvben “BAR lista vagy BÁR lista” néven volt ismert) a Központi Hitelinformációs Rendszer hitelmulasztással rendelkező ügyfeleinek a listája. A KHR szolgáltatás egy hitelinformációs adatbázis, melyben a magyar bankok és hitelintézetek nyilván tartják az ügyfelek hitelszerződéseit, valamint egy külön lekérdezésben megosztják egymás között a hitelmulasztásokra vonatkozó információkat is. Ez gyakorlatilag egy pénzügyi feketelista, amelyre senki nem szeretne felkerülni, mert lekerülni még nehezebb róla, és a hiteligénylésnél szinte mindig kizáró okként jelenik meg.
2014 óta csökken a listán szereplő adósok száma: a Portfolio.hu információi alapján 2018 végén 1,698 millió mulasztás volt a rendszerben, ebből 1,426 millió a fennálló tartozás, a többi 272 ezer pedig már megszűnt mulasztás. Fontos megjegyezni, hogy a tartozás rendezés után még 1 évig szerepel az adós a KHR negatív listán!
KHR lista: ezt kell tudnod a adósok adatbázisról
A Központi Hitelinformációs Rendszerben minden ügyfél szerepel – lakossági ügyfelek és vállalkozók egyaránt –, akinek jelenleg hitele vagy tartozása van. Egy folyamatosan frissülő adatbázisról van szó, amely mindig naprakész, hiszen a törvényi szabályozás miatt minden hitelintézetnek kötelezően rögzítenie kell minden hitelszerződést és hiteljellegű finanszírozásra irányuló szerződés adatait. A lakossági ügyfelekre vonatkozó KHR a törvény által meghatározott információkat tartalmazza, melyek a következők:
-
hitelszerződések,
-
hitelmulasztásokra vonatkozó információk,
-
bankkártya-visszaélések adatai,
-
csalás miatt elutasított hitelkérelmek nyilvántartása.
A KHR lista ellenőrzése a hiteligénylésnél a bankok számára az egyik legfontosabb lépés, hiszen így tudják kiszűrni azokat az ügyfeleket, akiknek más banknál már van elmaradása, így valószínűsíthető, hogy nem tudnának törleszteni. Valamint az ügyfél terhelhetőségének a vizsgálata során is figyelembe veszik az aktív hiteleket. A hitelinformációs rendszer nemcsak a bankokat védi, hanem az ügyfeleket is, hiszen így kisebb az esélye, hogy belekerülnek egy még mélyebb adósságspirálba. A rendszerben minden bank ugyanazokat az adatokat látja, így nem fordulhat elő, hogy a hiteligénylést elbíráló bank ne tudjon arról, ha más banknál aktív hiteled, vagy nagyobb elmaradásod van.
Mikor kell tartanod attól, hogy felkerülsz a negatív adóslistára?
A KHR 2019-es Üzletszabályzatában szerepel, hogy a negatív adóslistára akkor kerülsz fel, ha a lejárt hiteltartozásod összege meghaladja a késedelembe esés időpontjában érvényes legkisebb összegű havi minimálbért, és a minimálbérösszeget meghaladó késedelem folyamatosan, több mint kilencven napon keresztül fennállt. Ekkor a tartozásod aktív mulasztásként kerül be a rendszerbe. Ha a hitelbe be volt vonva kezes vagy adóstárs, akkor ő is aktív státusszal kerül fel a listára.
Ha rendezed a tartozásod, akkor a rendezéstől számított egy évig még jelen leszel a KHR listán, de már passzív adósként. Rossz hír, hogy az aktív és a passzív mulasztás is a legtöbb banknál kizáró okként jelenik meg a hiteligénylés feltételei között, ezért ha egy mód van rá, próbáld meg elkerülni. Fontos, hogy ne várj addig, amíg nagy lesz a baj, hanem már a pénzügyi nehézségek kezdetén kezdj el kommunikálni a bankkal. Ha együttműködsz velük, és például kisebb részletekben fizeted vissza a törlesztőrészletet, mint ami a szerződésben van, máris jobb helyzetben vagy, és kisebb az esélye annak, hogy felkerülsz a rettegett KHR listára.
A hiteltartozás mellett a bankkártyával való visszaélés, vagy a jogosulatlan használat is azt eredményezi, hogy felkerülj a listára, ráadásul ebben az esetben nincs aktív és passzív státusz, a negatív információk pedig 5 évig szerepelni fognak az adatbázisban. Ezekkel a cselekedetekkel kerülhetsz bajba:
-
ha bejelented, hogy elveszett a bankkártyád, de ezután továbbra is használod,
-
ha lopott vagy talált kártyát használsz,
-
ha a kártyatulajdonos ellen jogerős bírósági határozat van.
Szintén öt évre kerül fel a negatív listára az, aki hamis adatokkal vesz igénybe pénzügyi terméket vagy szolgáltatást.
Hogy áll most Magyarország pénzügyi feketelistája?
A Portfolio.hu információi alapján a legtöbb aktív mulasztás 2014-ben volt Magyarországon, pontosan 1,894 millió, a passzív mulasztásokkal együtt összesen 2,211 millió. 2015-ben az aktív mulasztások száma csökkent, viszont így a passzív mulasztásokkal együtt 2,217 millió lakossági mulasztás szerepelt a rendszerben. Azóta csökkenő tendenciát mutat a fennálló és a megszűnt mulasztások száma is, 2018 végén 1,426 millió aktív és 272 ezer megszűnt mulasztás volt a rendszerben.
Fontos tudni, hogy nemcsak negatív adósként szerepelhetsz a KHR listán, hanem jó adósként is. Egy úgynevezett láthatósági nyilatkozat alapján hozzájárulhatsz ahhoz, hogy a bank láthassa egy másik hitelintézettel kötött szerződésed részleteit. Ha nem járulsz hozzá, akkor a bank nem fogja látni ezeket az adatokat, de ebben az esetben is látni fogja, hogy van aktív hiteled! Ezenkívül arról is nyilatkozhatsz, hogy a hiteled lezárta után öt évig még tárolhassa a BISZ az adataidat, vagy ne. Ha úgy döntesz, hogy szeretnéd, hogy a hiteligényléssel kapcsolatos adataid jelenjenek meg a rendszerben, akkor ez egy következő hiteligénylésnél kedvezőbb feltételeket és gyorsabb elbírálást jelenthet. Fontos azonban, hogy ha hátralékod van, az automatikusan bekerül a rendszerbe, ezt az információt nem fogod tudni “elrejteni”.
KHR lista lekérdezés: így nézheted meg, hogy szerepelsz-e a negatív adóslistán?
Ha szeretnéd megnézni a KHR-ben szereplő adataidat, erre van lehetőséged. A lekérdezés menete egyszerű és ingyenes:
-
Ki kell töltened a hiteljelentést igénylő formanyomtatványt, amit magánszemélyként innen tölthetsz le.
-
A kitöltött nyomtatványt juttasd el hitelező bankhoz.
-
A bank ezután a KHR listát üzemeltető cégnek, vagyis a BISZ Zrt.-nek továbbítja a dokumentumot.
-
A jelentést a bank fogja megkapni, és ezután neked továbbítják.
Ha inkább kikerülnéd a bankot, arra is van lehetőség; küldheted közvetlenül a kitöltött nyomtatványt a BISZ-hez, postai úton.
KHR-es vagyok, vehetek fel hitelt?
Ha már felkerültél a negatív adóslistára, akkor lekerülni csak akkor fogsz onnan, ha a passzív státuszban eltelt az egy év. Ha még ez előtt, akár aktív, akár passzív státuszban van szükséged a hitelre, akkor nem egyszerű a hiteligénylés, de nem is lehetetlen - van olyan hitelintézet, amely kínál hitelt KHR listásoknak is. Az egyetlen elérhető hiteltípus ebben az esetben a személyi kölcsön, amely fedezet bevonása nélkül igényelhető.
Felkerültél az adóslistára, és hitelre van szükséged? A Személyi Kölcsön kalkulátora segít megoldást találni: itt megnézheted negatív KHR-esként az aktuálisan elérhető ajánlatokat!
Az egyik lehetőség, hogy adóstársat vonsz be a szerződésbe, de így is számítanod kell arra, hogy kevésbé jó feltételekkel fogsz tudni hitelhez jutni. Ebben az esetben fontos, hogy az adóstársnak megfelelő elsődleges jövedelme legyen, valamint hogy ne szerepeljen az adóslistán. Ha együtt írjátok alá a szerződést, akkor az adóstársnak ugyanakkora felelőssége van a hiteltörlesztés betartásában, mint neked. Ugyanez fordítva is igaz: ha valaki megkér, hogy legyél az adóstársa, téged ugyanúgy érinteni fognak a következmények, mintha te lennél az adós – például adóstársként is fel lehet kerülni a negatív KHR listára.
Ha nincs olyan személy, akit be tudnál vonni a hitelszerződésbe KHR-esként, akkor sincs minden veszve. A Személyi Kölcsön kalkulátora alapján a Provident akár aktív KHR-es státusszal is nyújt neked szabadon felhasználható személyi hitelt, a következő feltételekkel:
-
a maximálisan igényelhető hitelösszeg 1 millió forint, ennél nagyobb összeget nem vehetsz fel,
-
munkáltatói igazolást kell bemutatnod legalább 1 hónapos munkaviszonyról,
-
a nettó jövedelmednek legalább 100 000 forintnak kell lennie,
-
a kamatperiódus fix, így a futamidő alatt nem kell a törlesztő emelkedésétől tartanod,
-
nem szükséges bankot váltanod.
Dönts jól és előzd meg a bajt!
Ha már szerepelsz a Központi Hitelinformációs Rendszer negatív adóslistáján, az elsődleges szempont, hogy az aktív státuszodból passzív státusz legyen, vagyis hogy minél hamarabb rendezd a fennálló tartozásod. Addig nem érdemes újra hiteligénylésbe kezdeni, de ha mégis ezt a megoldást választod, és úgy látod, hogy a későbbiekben nem fog problémát jelenteni a törlesztés, akkor fontold meg jól a döntésed: használd a személyi kölcsön kalkulátort és hasonlítsd össze az elérhető ajánlatokat, hogy a legkedvezőbbet tudd kiválasztani!