A nyári vakáció vége egyet jelent a szülőknek a plusz kiadással, amellyel az iskolakezdés miatt kell szembe nézniük. Erre az időszakra érdemes félretenni egy nagyobb összeget, de akkor is van elérhető megoldás, ha erre nincs lehetőség. Megnéztük, milyen kiadásokkal jár az iskolakezdés egy átlagos diák számára, aki most kezdi az általános iskolát, a középiskolát vagy az egyetemet.
Általános iskola - kis gyerek, kis kiadás
Ha először megy iskolába a gyerkőc, viszonylag hosszú a tanszerlista, de ma már minimális idő és energia ráfordítással be lehet szerezni az alapfelszerelést. Néhány éve még hosszú listával bolyongó szülők lepték el augusztusban az áruházakat, ma viszont a papír-írószeres webshopokban előre összekészített csomagban is beszerezhetjük a szükséges felszerelést. Ezekben gyakorlatilag minden benne van, amire az első évben szükség lehet - a füzetektől a zsírkrétán át a vonalzóig tényleg minden. Egy ilyen csomag ára nem vészes, körülbelül 10-15 000 forintból megvan. Ha házhozszállítást is kérünk, akkor grátiszban megspórolhatjuk az órákig tartó keresgélést és sorbanállást is. Az egyetlen hátránya ezeknek a csomagoknak, hogy nem ismerjük a benne lévő termékeket, és előfordulhat, hogy egyik-másik kevésbé jó minőségű eszközt újra be kell szereznünk.
Ha úgy döntünk, hogy inkább egyesével szerzünk be mindent, akkor is érdemes lehetőség szerint gyerek nélkül, listával és célirányosan vásárolni - ez a legjobb recept a pénztárcakímélő nagybevásárláshoz.
Ha nem elsődleges cél a költséghatékony iskolakezdés, akkor ennél jóval többet is otthagyhatunk az üzletekben. Bár csak kis tételekről van szó, a sok kicsi sokra megy elv itt is működik: vehetünk például egyszerű, “natúr” kis kockás füzetet 40-50 forintért, de ha a gyerkőc a kedvenc mesehősét szeretné látni a borítón, akkor darabja akár 100-150 forint is lehet. Ugyanez a helyzet a tolltartóval, a füzettartóval, az iskolatáskával, az uzsonnás dobozzal stb. Mire észbe kapunk, a végösszeg akár több tízezer forint is lehet, és ebből még csak egy gyermeket készítettünk fel az iskolára.
A tanszerek mellett mindenkinek szüksége van a tankönyvekre, tornazsákra és felszerelésre és tisztasági csomagra.
A második osztálytól már egyszerűbb a helyzet, hiszen nem kell mindent újra megvenni, csak a fogyóeszközöket, és azt, amire később lesz szükség.
Középiskola: nagy gyerek, nagy költség
Középiskolában egyszerűbb a helyzet, hiszen kevesebb megkötés van. Általában nincs lista, hanem a tanárok mondják el év elején a felszerelésre vonatkozó követelményeket. Ez egyrészt bizonytalanságot jelent a szülőnek, másrészt előny is lehet, hiszen szeptemberben rendszerint leárazzák a tanszereket.
Ha biztosra szeretnénk menni, az alapokat már korábban be lehet szerezni; néhány vonalas és kockás füzettel biztosan nem lövünk mellé. Ezekből érdemes a vastagabb, tartósabb verziót választani, hiszen középiskolában többet írnak a diákok, és nekik is könnyebb, ha nem több füzetből kell készülniük a dolgozatokra.
Amire mindenképpen érdemes befektetni középiskolában, az egy jó számológép. Általános iskolában még nincs rá szükség, később viszont biztosan kelleni fog, szinte minden reáltárgynál.
Legolcsóbban a gimnazisták ússzák meg a tanévkezdést, a szakközépiskolákban viszont lehetnek olyan tárgyak, amelyekre olyan speciális felszerelés kell, amit az iskola nem tud biztosítani. A műszaki vagy a művészeti képzések például jelentősen megdobhatják a kiadásokat.
Egyetemi tanulmányok - nyithatjuk a pénztárcát
Kis gyerek, kis gond, nagy gyerek, nagy gond - tartja a mondás, és ez itt is igaz, ha a költségeket nézzük. A kiadások az egekbe szökhetnek, amikor egyetemre megy a gyerek, különösen akkor, ha ehhez el is kell költöznie otthonról. A legnagyobb kiadással akkor kell számolnunk, ha önköltséges képzésre került be, és albérletben fog lakni. Ebben az esetben csak az önköltség és a kaució kifizetése több százezer forint, amit ráadásul egyszerre kellene kifizetni. Az egyetemre ma már a legtöbb diák laptoppal megy, így ezzel is érdemes kalkulálni.
Ehhez számoljuk hozzá a havi kiadásokat: a lakbért/kollégiumi díjat, az utazást, a megélhetésre és a szükséges tankönyvekre fordított összeget és láthatjuk, hogy a tanévkezdés után sem dőlhetünk hátra.
A tanulásba fektetett pénz megtérül - kedvező ajánlatok az iskolakezdéshez
Előfordulhat, hogy a család nem tudja kifizetni saját zsebből a tanévkezdés költségeit - különösen azokat érinti ez a probléma, ahol egyszerre több gyermek is tanul. Ebben a helyzetben nem szégyen külső pénzügyi segítségért fordulni, hiszen a tanulásba fektetett pénz egy hosszú távon megtérülő befektetés.
Érdemes megfontolni a diákhitel lehetőségét, ami nagy terhet vesz le a szülő válláról, ráadásul a kamatozása is kedvezőbb a piacon elérhető személyi kölcsönökhöz képest.
Ha a diákhitel nem opció, akkor sincs minden veszve, hiszen a piacon elérhető gyorskölcsön ajánlatok között is találhatunk igazán kedvező konstrukciókat.
Tegyük fel, hogy 500 000 forintot szeretnénk felvenni, 36 hónapos futamidőre. A legkedvezőbb ajánlat a CIB Előrelépő személyi kölcsön, amit 8,17 százalékos THM-mel igényelhetünk, és tetszőleges célra használhatjuk fel. A havi törlesztőrészlet 15 640 forint, a teljes visszafizetendő összeg pedig 563 040 forint.
Bármilyen célra felhasználható az MKB Mosoly személyi kölcsön. Ennél az ajánlatnál a THM 11,64 százalék, a havi törlesztőrészlet 15 875 forint, a teljes visszafizetendő összeg pedig 588 920 forint.
A Raiffeisen Bank személyi kölcsön az új ügyfelek számára a legkedvezőbb; ők akár jövedelemátutalás nélkül igényelhetnek szabad felhasználású személyi kölcsönt. A THM 13,86 százalék, a havi törlesztőrészlet 16 595 forint, a teljes visszafizetendő összeg pedig 605 270 forint.
Ha ennél nagyobb összegre van szükség az iskolakezdéshez, kalkulátorunkkal akár 10 millió forintig is összehasonlíthatod a legkedvezőbb személyi kölcsön ajánlatokat.